Mi az esetmegbeszélés? Az esetmegbeszélés a szakmai konzultáció egy formája, amely során a családokkal, a gondozottakkal, vagy más szakemberekkel kapcsolatban felmerült esetek, kérdések, problémák megbeszélése, feldolgozása történik csoportos formában, csoportvezető által moderáltan. A csoport keretet teremt arra, hogy a szakemberek kölcsönösen segítsék egymást, megosszák tapasztalataikat, az ún. „jó gyakorlatokat” és tanuljanak egymástól. Fejleszti a szakmai felkészültséget, erősíti a szakmai identitást és csökkenti a szakmai magány érzését. Az esetmegbeszélő csoport egyben megtartó erő, önsegítő forma, eszköz a kiégés (burn-out), a napi rutin okozta kifáradás ellen. Segíti a szakembert, hogy tisztábban lássa a gondozott személy, család helyzetét, állapotát, felmérje a tennivalókat és a kapcsolatépítés lehetőségeit, az esetvezetés lehetséges további lépéseit.

2013 nyarán 23 csoportvezetővel országszerte 33 esetmegbeszélő csoport indult, helyszínenként 20-20 alkalommal. A csoportülések alkalmanként 90 percesek voltak, melyeken átlagosan 8-15 fő vett részt. A csoportvezetőket a közbeszerzési eljárás keretében kiválasztott Eruditio Oktatási Szolgáltató Zrt. (továbbiakban Eruditio) biztosította, akik a feladatra felkészítést és egységes Módszertani útmutatót kaptak.

Az esetmegbeszélés és tapasztalatcsere pilot programra összesen 421 fő jelentkezett, foglalkozásuk szerint 19 fő orvos és 402 fő védőnő. Az orvosok részvételi aránya a lehetőségekhez képest jóval kevesebb volt. A tervezett 660 csoportülésből, 648 (98,2%) valósult meg. Az összes lemorzsolódott tag száma 79 fő volt, akik jellemzően külső okokra hivatkozva maradtak ki (pl. betegség, helyettesítés stb.) a csoportokból. A záró csoportülésen került sor a tesztírásra és az elégedettségi kérdőív kitöltésére. Az elméleti továbbképzési pont teljesítéséhez összesen 284 fő védőnő kapott igazolást.
A résztvevők nagy többsége hasznosnak tartotta az esetmegbeszéléseket. Az elégedettségi kérdőív alapján a 323 válaszadó 87,6%-a (283 fő) venne részt a jövőben is hasonló csoportüléseken, 289 fő (88,7%) fontosnak tartaná a módszer rendszeres alkalmazását a munkakörében és 95,4%-uk kipróbálását javasolná a kollégáinak is.
A csoportüléseken leggyakrabban előforduló témák a következők voltak: bántalmazás, pszichés betegségek, határok/szerepek, eltérő nemzetiségi hovatartozás, a gondozottakkal és a társszakmákkal való kommunikációs nehézségek, sajátos nevelési igényű gyermekek gondozása.
Az egyes esettípusokon belül is gyakran szerepelt a védőnői szerep és határai problémakör. Kisebb számban előforduló, de komoly szakmai kihívást jelentő témák voltak még a gyász, a veszteség a családban, a vándorló családok és a korai gyermekvállalás. Természetesen a megbeszélésre hozott esetekben a felsorolt problémák többnyire összetetten, egymással kombinálódva jelentek meg. Az esetek feldolgozása során a csoporttagok és a csoportvezető segítették az esethozót a „rálátásban”, az összefüggések és a megoldási lehetőségek feltárásában.
A 10. és 20. csoportüléseket követően a csoportvezetők beszámolót készítettek és csoportvezetői összejövetelen vettek rész, amelynek célja a tapasztalatok, a kihívások, a problémák és a megoldási javaslatok megbeszélése volt.

Az „Esetmegbeszélés és tapasztalatcsere pilot program” megvalósulásáról záró tanulmány készült, amely módszertani, szervezési és szakmapolitikai javaslatokat is tartalmaz.

A legfontosabb megállapítások az alábbiak:
Az esetmegbeszélés mint módszer hiánypótló, az egészségügyi alapellátásba történő rendszerszintű bevezetése indokolt. Nem csupán a szakmai szemléletformálásban, identitás erősítésében, szakmai eszköztár bővülésében, kiégés megelőzésében van alapvető szerepe, hanem segítheti a kommunikációt, a gondozottakkal és a társszakmákkal való együttműködést is.
A módszer elterjesztését hatékonyan segítené az alapképzésbe és a kötelező továbbképzésbe történő illesztése.

Az elemi projekt keretében új Módszertani útmutató készült „Módszertani útmutató védőnői esetmegbeszélő csoportok vezetéséhez” címmel, amely tartalmazza a csoportülések jegyzőkönyveiben rögzített tapasztalatokat, a csoportvezetők észrevételeit, javaslatait, valamint a vonatkozó szakirodalmakban található fontos ismereteket. Röviden bemutatja a területi védőnői munka sajátosságait, stressz faktorait, javaslatot tesz ezek kezelésére, megelőzésére. Ismerteti az eset fogalmát, az esethozatal módjait, szempontjait, a csoportvezető iránti elvárásokat, a csoportvezetésben alkalmazható módszereket és hasznos javaslatokat ad az esetmegbeszélő csoportok szervezéséhez is.
Az új Módszertani útmutató jól alkalmazható az esetmegbeszélő csoportokban, függetlenül attól, hogy az egészségügyi vagy pl. a szociális szakterületen működnek.