Szakemberek támogatása
Szakemberek támogatása / Rizikókérdőív

Rizikó kérdőívek

Több olyan rizikótényező ismert, mely bizonyítottan prediktora a nem kívánatos következményeknek. A rizikótényezők többsége természetét tekintve dimenzionális és nem kategoriális. A rizikótényezők ritkán vannak önmagukban jelen, kutatások bizonyítják, hogy ezen veszélyt jelentő tényezők fennállása, megléte legtöbbször halmozottan sújtja az adott személyt, így hatása összegződik, így befolyásolva a jelenlegi és a jövőbeni kilátásokat. A projekt fejlesztései között három rizikókérdőív került kidolgozásra, amelyek a védőnői munkában kötelezően elvégzendő fokozott gondozásba vétel egységesítését hivatottak elősegíteni. 

A 2010-ben megjelent „Védőnői Szakfelügyeleti Iránymutatás a várandós anyák és a gyermekek védelemével kapcsolatos területi védőnői feladatok helyi eljárásrendjének kialakításához” című iránymutatás több ponton egységesítette a védőnői teendőket, és tisztázott számos fogalmat a veszélyeztetettség és a kockázat tekintetében. Ennek ellenére jelenleg nem áll a területi védőnők kezében olyan eszköz, amellyel egységes, egyforma alapokra építve tudják gondozni azokat gyermekeket ill. várandósokat, akik az őket veszélyeztető kockázati tényezők miatt fokozottabb gondozásra szorulnak. A kifejlesztett kérdőívek ezen okok feltárásához kívánnak segítséget nyújtani. Az egyik kérdőív a várandós egészségi állapotát és szociális helyzetét méri fel, a másik az újszülöttét és az édesanyjáét, a harmadik pedig minden olyan helyzetben felvehető, mikor valamilyen változás következik be a gyermek életében.

A kérdőívek kialakításához 1500 védőnői körzetben végeztünk lekérdezést. A vizsgálat célja olyan mérőeszköz(ök) kidolgozása, tesztelése és létrehozása, mely(ek) használatával mind az  egészségügyi, mind a környezetben fellelhető okok miatt, a védőnői munkában kötelezően elvégzendő fokozott gondozásba vétel egységessé válik, ezzel megakadályozva a jelenleg egyenlőtlen szubjektív véleményen alapuló (elsősorban környezeti okok miatt) fokozott gondozásba vétel területi egyenlőtlenségeit.


Kapcsolódó anyagok
Letölthető állományok